
Ismét csak azzal az elcsépelt felkiáltással kezdhetném, hogy "régen volt már régi!". Pedig tényleg így van. Ez a reklám 1933-ból származik és egy akkoriban újdonságnak számító parfümöt kívánt hirdetni, a 'Vol de Nuit', vagyis az 'Éjszakai Repülés' fantázianevű kölnit.
A kép igazi csemege lehet a szimbolika kedvelőinek, vagy a lélekbúvároknak. A fekete galamb van hivatva gondolom jelképezni a repülést (és talán a színe miatt a sötétséget is). A fekvő nő pedig, hogy éjszaka van. Persze a szája ki van rúzsozva és a szeme nyitva van, ami vagy grafikai baki vagy szándékos kód, csak én nem értem.
Alternatívaként az is lehetséges, hogy a hölgy szeme csukva van, és én rosszul látom a képen. Akkor azonban egy másik kérdés nyomakodik fel: minek alváshoz kölni? És rúzs? (Bár Marilyn Monroe megmondta, éjszaka csak egy csepp Coco Channel-t visel és más semmit. Nem is lett jó vége.)
A bal oldalról behajló fekete levelek(?) is erőből nyomják a szimbolikát, de a tintafoltokból kirajzolódó képek interpretálásában sosem éreztem igazán otthon magam. Esetleg a Vol de Nuit olyan, mint egy álom és ne is keressek benne logikát?
Vannak olyan reklámok, amelyeket egyszerűen nem értek. Illetve értem, csak azt nem, hogy miért gondolják a készítők, hogy a hirdetés vásárlásra csábít. Vegyük például ezt a Lynx szappan-reklámot.
Adott egy koszos női test egy zuhanyzóban. A hasán felirat: "Wash me", vagyis "moss meg". A Lynx márka férfiaknak készülhetett, legalábbis nem hiszem, hogy egy női szappant ilyen grafikai elemmel reklámoznának (bár manapság bármi megeshet). Ha viszont férfi tusfürdő, akkor a gyártó elképzelése szerint rendkívül jó ötlet, ha egy nő csábít szappanozásra. Ezzel szemben a realitás az, hogy a férfi egyedül áll a zuhanyzóban és magát mossa a szappannal.
Akkor viszont mire jó ez a kép? Gondoljak erre, amikor magam szappanozom? Vagy képzeljem azt, hogy nem magamat mosom, hanem egy nőt? Vagy mi? Végül a sarokban még azt is olvasom, hogy "Get dirty", amit úgy fordítanák, hogy "légy mocskos", szó szerint is vagy átvitt értelemben. Szó szerint nem sok értelme van, mármint hogy azért koszoljam be magam, hogy aztán lemoshassam. Ha átvitt értelemben, akkor még egy nőt is kellene a szappan mellé szerezni, de gondolom ő nem jár a tusfürdőhöz a boltban.
(Érdemes lehet ezt a reklámot összehasonlítani a korábbi Axe hirdetéssel, hasonlóak, de az jó, míg ez nem.)
Nemrég (na jó, decemberben) ígértem, hogy mutatok egy olyan reklámot, ami túlzásokba esik, méghozzá erősen. Íme itt a Nivea körömlakk hirdetése, amelyről korábban azt gondoltam, hogy pontosan beletartozik ebbe a túlzó-kategóriába. De...
Ügyes marketing-fogás, hogy vesszük a termék alapfunkcióját és valamilyen humoros-kreatív módon kihangsúlyozzuk azt, illetve leleményes túlzásokkal ábrázoljuk. Nyilván itt is ez volt az elképzelés és ismerjük el, tökéletes példa lett. Az ötlet ötletes, a képi megjelenés látványos.
Könnyű lenne azt mondani, hogy körömmel konzervet nyitni nem lehet, de pont ez a hihetetlenség az, amely ráírányítja a figyelmet a termékre. Kezdeti kétségeim elillantak, végül is egy remekbeszabott reklám ez, még ha tovább is gonduljuk azt az apróságot, hogy ilyen erős körömmel mi minden mást lehetne csinálni és hogy ez vajon jó lenne-e nekünk...
Az idejét sem tudom, mikor tálaltam utoljára illatszer-reklámot, itt az alkalom, hogy ezt jóvátegyem. Ezúttal egy, a férfiaknak szóló, deoreklám következik, amely talán az első pillantásra nem is annyira egyértelmű.
Divatos szóhasználattal élve egy comingout következik: az Axe reklámok engem mindig lenyűgöznek, nyomtatott képben és reklámfilmekben egyaránt. Ők azok, akik szakítanak azzal, hogy az illatszer csak úgy hirdethető, ha valami szépség odamosolyog vagy egy macsó befeszít. Persze tudom ám, hogy itt sem látunk mást, mint egy bombanőt, de hát az Axe koncepciója mindig is az volt, hogy amely férfi ezt használja, annak tuti sikere van a nőknél.
Visszakanyarodva ehhez a hirdetéshez, ez is beleillik az Axe-sorba: humoros, dögös és vásárlásra ösztönöz (azért nem írom, hogy csábít, mert az megint csak olcsó szóvicc lenne). Az első pillantásra ugyan értelmezhetetlen a kép, és a szlogen sem igazán segít: "Any excuse to get dirty.", vagyis "Akármilyen kifogás (megfelel), hogy koszos legyél." Az én interpretációmban ez úgy jön le, hogy a hölgy egy igencsak átlátszó kifogással szeretne egy fürdőhöz jutni, lehetőleg (a képen nem látható, így a néző számára kellő önazonosulást biztosító - lásd FPS) férfi jelenlétében. A háttérben álló öreg pasas érdektelensége pedig megmutatja, nem annak a korosztálynak készült a kép. Bár az Axe marketingesei még lehet, hogy előállnak valamivel neki is...
Következzék ismét egy antik darab, 1920-ból. Szolidan majd 100 éves hirdetésről van szó, tiszteletet érdemel. A megkapó képen (kiemelném a kép közepén lévő, hipnotizáló karikákkal díszített gyertyákat) púdert reklámoznak, sajátos képi világgal. Az előtérben egy, a kor ízlésének és divatjának megfelelően öltözött, nő áll, ami ékes bizonyítéka, hogy a hölgyek marketingcélú kizsákmányolása évszázados szokás.
A háttér érdekesebb, valamiféle Disney-cuccra vagy Flash Gordon ízlésvilágra hajazó tájkép, várral és havas hegycsúcsokkal. Még két alakot is ki lehet venni a szélén, akik nem egyértelmű, hogy mi okból is vannak jelen. A már említett gyertyák fényében az is különös, hogy egy állólámpa (érted: ál ló lámpa) is elhelyezésre került a helységben, amely akár kültér is lehet a bokrot figyelembe véve.
A szlogen igen visszafogott terjedelmű 'Irresistible!' vagyis 'Ellenállhatatlan!'. Bár igazából nem világos, hogy mi is ellenállhatatlan, legalábbis amíg nem olvassuk el a többi szöveget a púderről. Jellemzően férfi gondolkodás tudom, de akkor sem értem, mi lehet ellenállhatatlan egy púderban. Vagy a terméket magára applikáló nőszemély lesz ellenállhatatlan? (Inkább.) AKkor miért nem azt írják, hogy teszem azt 'ellenállhatatlanná tesz'?
Vannak jól reklámozható termékek, amelyekre tényleg kíváncsi a célcsoport és meg is veszi őket, ám a marketingesek ilyenkor is képesek túllihegni a dolgokat. Nézzük az itt látható hirdetést példának okáért.
Britney Spears látható rajta, amint a saját parfümjét népszerűsíti. Nomármost, aki odavan Spears kisasszonyért, az meg fogja venni a kölnit, reklámfotó ide vagy oda. Aki ki nem állhatja a hölgyet, az meg nem fogja megvenni és kész. Britney kitesz magáért, igen elragadó ezen a képen, úgyhogy egy páran már meg is vannak győzve a hezitálók közül.
A többieknek marad a szlogen és a vizuális meggyőzés. "The greatest freedom is to believe in yourself.", vagyis "A legnagyobb szabadság hinni önmagadban." Nem, ne várjátok, hogy ezt most a maga filozófiai mélységében kibontom nektek, mert félek kibontás után is ugyanolyan üres frázis, mint így. De jól hangzik, vagyis újabb vásárlók jönnek.
Végül a kalitkák, bennük díszpintyekkel - egy a művésznő kezén pihen. Vagyis ő szabad? Vagy hisz magában? Vagy Britney hisz magában, ezért nincs is kalitkában? Vagy most mivan? Azt hiszem ez egy olyan reklám, ami jól néz ki, de egyéb funkciója nincs. Vagyis nekünk mindegy mit hiszel, csak vedd már meg!
Egy hónappal ezelőtt indult az óriási nyereményjáték, amire két megfejtés érkezett - elég sovány eredmény, de köszönet mindkét kommentelőnek érte. Sajnos egyik megfejtés sem volt helyes, de a képre pillantva érthető is, hogy nem a sampon volt az első gondolatuk (megjegyzem nekem sem a hajápolás jutott eszembe a kép láttán).
De, mint azt a bemutatott teljes hirdetés mutatja, ez itt bizony egy Pantene samponreklám. Felteszem a vizuális megjelenést az indokolta, hogy a nők úgyis a hajat nézik, a férfiak meg amúgy átlapoznának, de a mellben erős megjelenés miatt alaposabban szemügyre veszik a hirdetést és hátha kedvet kapnak, hogy nejüket/barátnőjüket meglepjék egy flakkon samponnal.
Most mit mondjak eme szenzációs Pantene marketing-fogásról... talán azt, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a reklám rábírna a samponvásárlásra. Mindenesetre a kép előkelő helyet foglalhatna el autószerelő-műhelyek falán, fiú öltözőszekrények belsejében és a kiskatonák is örültek volna neki annak idején. Szerintem nekik is a sampon lenne az utolsó, ami beugrana erről a képről.
Ja, és tiltakozunk a női test bizonyos nemi jellegzetességeinek ennyire erőteljes kiemelése ellen, amely burkolt szexualitásával kívánja felhívni a figyelmet egy olyan termékre, amelynek a kidomborított testrészhez amúgy semmi köze sincsen. (Azt hiszem jogásznak kellett volna mennem, ez annyira szép mondat lett...)
Ismét előhozakodom egy patinás hirdetéssel, valamikor az ötvenes évekből. Hát... furi látni, hogy akkor mi is volt a marketingesek szerint egy "jó ötlet". Borotválkozó baba, mert ahogy a felirat is mondja "Begin early.", azaz "Kezd korán." Nos, főhősünk tényleg korán kezdi.
Ha valami egyszerű, márpedig az akkortájt újdonságnak számító zsilettpenge használata az, akkor azt egy baba is meg tudja csinálni. Ez egy közkeletű mondás, de így vizualizálva azért elég idétlenül fest. Egy baba kezébe pengét adni?! Még akkor is, ha biztonsági penge (safety razor). Egyébként mitől biztonságos egy zsilettpenge???
Ráadásul "No stropping, no honing", vagyis "Nem kell fenni és nem kell élezni." - értsd borotvaéles mindig és mindenkor. Pont egy gyerek kezébe való. Éleselméjű egy reklám...
Kering egy városi legenda az ügyes marketing-szakemberről, aki hűtőszekrényt adott el az eszkimóknak, mondván abban nem fagy hülyére a hús. Elég régi történet és nem tudom, igaz-e, de az itt látható reklám igazi.
Ez egy samponreklám, mégpedig a Sunsilk jóvoltából. Ami az első pillantásra feltűnik az nem a csodás haj, hanem éppenhogy annak hiánya. Hogy is van ez? Sampont ajánlok olyan nőknek, akiknek a haja nem is látható? Persze tudom, hogy nem viselik ezt mindig, de azért valljuk be, a megszokott samponreklámokhoz képest itt szó nincs séródobálásról és komputer-animációról.
Egyébként, akárcsak az eszkimó-hűtő felállásban, itt is a praktikum diktál a gyártó szerint, a fejfedő alatt ugyanis gyorsabban zsírosodik a haj és az új sampon pont ezt szünteti meg.
Maga a hirdetés nem is reveláló erejű grafikája és ötletes szlogenje miatt került ide, hanem ismeretterjesztő jelleggel, hogy ilyen is van.
Régen volt már régi reklám, pótlom is az elmaradásomat ezzel a fekete-fehér hirdetéssel. Érzem a patina illatát.... illetve nem érzem, mert a reklám pont illat-tompítót ajánl.
Egy igazi klasszikust látunk itt, grafikailag és olyan klisékkel, amelyeket a mai dezodor-reklámokban is használnak: bájos nők és macsó férfiak emelik kezüket bátran a magasba a tömegben, mert bizony ama bizonyos helyről csakis kellemes parfümillat árad és nem más.
Ugyancsak látható itt a manapság kedvelt tudományos bizonyíték is, a mikroszkopikus összehasonlítás, ami látványos, de semmit sem bizonyít. És persze az elmaradhatatlan szakszó: respiration vagyis kipárolgás.
Csoda, ha ilyen előzmények után a deo-reklámok alig jutottak tovább a fent vázolt sztereotíp jeleneteknél? Tisztelet a kivételnek és ennek a hirdetésnek itt, mert ez az elsők egyike és mert olyan szeretnivalóan korabeli hangulatot áraszt... ha már szagot nem.
Amikor megláttam ezt a hirdetést, csak annyi jutott eszembe, hogy "na, már megint egy sokatmondó samponreklám". De aztán figyelni kezdtem, mert valami furcsa volt a képben. Te észreveszed?
Szóval ami furcsa benne és egyben egy apró, de óriási grafikai és marketing fogás, az az, hogy a kép háttere gyűrött, még a nő válla és arca is, de a haja sima. Bang! Erre még ráerősít a szöveg is: Always smooth - vagyis mindig sima. És bár ez is egy olyan reklám, amelyben egy olyan modell szerepel, akinek a haja annyira tökéletes, hogy sampon nélkül is jól megvan (plussz egy kis számítógépes rásegítés), mégis, ez a Panthene hirdetés méltán más, mint a többi. Gratula!
Új év, de még érezvén az ünnepi hangulatot, következzen még egy ünnepi reklám, ezúttal egy magyar L'Oreal. Nem tudom, mi késztet valakit arra, hogy egy adott gyártó termékeit azzal reklámozza, hogy lehetőleg minnél többet rakjon belőle egy képre. Az persze rendben van, hogy karácsonyfa alakra formálja, hiszen erre az alkalomra készült a hirdetés, de akkor is. Az ilyen dolgokban kicsit is járatosak nyilván jól tudják, hogy a nagynevű kozmetikai cég nem 3 vagy 5 termékkel rendelkezik.
Amúgy ezek a kozmetikai szerek nem is attraktív megjelenésűek és az ilyentén való elrendezésük sem túl esztétikus. Dícséretes, hogy nem akartak megint egy csinos nővel előrukkolni, de ennél még az is jobb lett volna. Ha pedig ez nem is egy olyan termék-reklám, hanem csak a brand megjelentetése amolyan konfirmációs-tudatalati jelleggel, akkor pedig elég lett volna egy kedves kép nagyobb L'Oreal felirattal. Sebaj, majd jövőre...
Karácsonykor illatszerrel jöttem elő, szilveszterkor is legyen ez a téma, de egy kissé más megközelítésből, amolyan pikáns szemszögből. A képen egy csinos hölgy legerogénebb zónája látható, a lényeg ötletes kitakarásával, emlyet ezúttal nem egy fekete csík vagy csillag testesít meg, hanem maga a hirdetés tárgya - egy férfiparfüm.
A kép vizuális szinten sokat sejtet, és ennek megfelelően az általa hordozott marketing-üzenet is sejtelmes. Ha ilyen kölnit használsz, bejuthatsz az üveg mögé. Ez a kulcs a hölgyek szívéhez öléhez.
Azért kapásból tudnék 4-5 olyan országot mondani, ahol ezt a képet nem lehetne kitenni, mert a hölgyet megköveznék, a kereskedőt lelőnék és a bolt lerombolt helyét sóval hintenék fel. Azért még a toleránsabb országok olvasói is meglepődhettek ezen a megközelítésen, de röviden a kép egyszerű, de nagyszerű, mondhatni tömör gyönyör. És pontosan hol is lehet ilyen parfümöt kapni...?
Még tovább időzve a télnél, azon belül is a karácsonynál (végül is ma van a Boxing Day, vagyis az ajándékozás napja), íme egy békebelinek éppen nem nevezhető illatszer-reklám, 1944-ből. Azért látható, hogy a háború alatt született, mert a hölgy lovagja igencsak egyenruhára hajazó öltözékben feszít.
Ez a reklám még abból a korból származik, amikor nem fényképek voltak a reklámokon/plakátokon, hanem festmények és persze amikor még nem marketingelték agyon rejtett üzenetekkel. Kerek-perec oda van írva: "Ragadd el a szívét Coty parfümökkel."
A szánt egy láthatatlan ló vagy inkább egy vadászrepülő húzza, de ez nem is lényeg. Mosolyogtató, szívmelengető hirdetés ez, szinte látom a fagyoskodó katonákat a fronton, amint cigarettát szívva szemeznek a színes dobozokkal és el is hiszik, hogy csak ez hiányzik szívük választottjának. Hemingway tollára kívánkozna egy történet megírása, talán "Álom a lövészárokban" címmel. Köszönjük, Coty, boldog karácsonyt!
Ez itt a (nyomtatott) reklám helye. Megpróbálom jó közelről megszakérteni őket, tisztán célcsoport szemszögből - csak semmi marketing-okosság. Ahogy a vicc is, a reklám is akkor jó, ha nem kell magyarázni.